AboutUs Rólunk Coerver történelem

A Coerver© Coaching egy nemzetközi futball képzési program, melyet a holland wiel Coerver inspirált majd 1984-ben alfred galustian és charlie cooke alapított. A Coerver© Coaching célja, hogy olyan játékosokat képezzen, melyek a pálya minden területén, 1v1-ben, támadásban és védekezésben egyaránt megállják a helyüket.

A világ vezető brandje, az Adidas© a Coerver© Coaching főszponzora, emellett olyan szervezetekkel, egyesületekkel és klubokkal működik együtt, melyek meghatározzák a világ futball életét.

Együttműködő partnerek
Coerver© Kód Küldetésünk

Amikor a Coerver© Coachingot alapítottuk 1984ben, azt akartuk, hogy a játékosok fejlesztése a Coerver© Coaching rendszerén belül történjen. A „Coerver© Játékos” fejlesztése továbbra is az egyetlen motivációs erő mindazért, amit a Coerver© Coaching rendszerében végzünk. Csapatstílusunk sikere és hatékonysága a Coerver© Box Trap arra fókuszál, hogy minden Coerver© Játékos rendelkezzen az „5S” képességével.

A Kód minden olyan tulajdonságot képvisel, amiről mi úgy gondoljuk, hogy a Coerver© Coaching rendszerében tud fejlődni. Bemutatja azt, amit mi Coerver© Játékosnak nevezünk. A Coerver Kód© középppontjában a versenyzés áll.

További részei:

  • Ügyesség
  • Erő
  • Mentalitás
  • Érzékelés
  • Sebesség
AboutUs
Coerver© Játékosfejlesztési Piramis Küldetésünk

A Játékosfejlesztési Piramis egy játékos képzésének folyamatát mutatja be. Minden egymásra épül a Coerver© rendszerében. A legnagyobb hangsúlyt igénylő rész a Ball Mastery, ami mindennek az alapja. Erre épülnek a „Passzok és átvételek”, az „1v1 támadás és védekezés”, a „Gyorsaság”, a „Befejezés” és a „Csoportos játék” is.

A Piramis elemei nem lépcsőfokok, ahol az egyik szintet teljesítve léphetünk tovább a következőre, hanem szervesen illeszkednek egymáshoz. Minél nagyobb tudással rendelkezik egy játékos az egyes szinteken, annál dinamikusabb a fejlődése.

AboutUs
Ball Mastery Piramis Küldetésünk

Amióta kidolgoztuk a Ball Masteryt, Úgy gondoljuk, hogy elengedhetetlen ahhoz, hogy az alapvető készségeket elsajátítsák a játékosok. A BALL MASTERY Piramis©2014 nehézségi szintekre koncentrálva kategorizálja a különböző gyakorlatokat.

a nehézségi szintek lehetőséget adnak arra, hogy kortól és tudástól függetlenül a játékosokat folyamatosan képezhessük a különböző egyéni, kihívást jelentő szinteken.

A játékos mindkét lábát egyenlő arányban használva sok labdaérintésszámú gyakorlatot végez a láb belső, külső részével, talpával és lábfejével. ez a módja a teljes “ball mastery” elsajátításának, míg koordinációját, egyensúlyát és állóképességét is fejleszti. A technikai képzettség és a magabiztosság fogja a játékost a következő szintre emelni.

AboutUs
Moves Piramis Küldetésünk

Az 1v1 mozdulatok piramisát azért dolgoztuk ki, hogy rendszerezzük a párharcokban elvégzett támadó mozdulatokat. Piramisunk szorosan kapcsolódik a Játékosfejlesztési Piramishoz és a Skills Bridge tananyagunkhoz. Az 1v1 Mozdulatokat 3 részre osztjuk. Irányváltások, megállások & elindulások és cselek.

AboutUs
First Skills Piramis Küldetésünk

First Skills Piramisunk reprezentálja a 4-6 év közötti játékosok képzési rendszerét. Fejlesztésük sikerességében nagy szerepet játszik az „örömfaktor” - módszerünk.

Skill – Készség szekció fejleszti: Korosztálynak megfelelő Ball Mastery gyakorlatok a labdaérzékelés képességének kifejlesztéséért

Speed – Gyorsaság szekció fejleszti: Labdavezetés elsajátítása, Döntéshozatali képesség fejlesztése

Shooting – Lövés szeckió fejleszti: Lövéspontosság és önbizalom fejlesztése

Small Sided Games – Kis Területen Történő Játék szekció fejleszti: Versenyszellem, Fairplay és döntéshozatal képzése

AboutUs
A Coerver© Edzéstervező Küldetésünk

A Coerver© Edzéstervező segítséget nyújt az edzők számára, hogy gyorsan feltudjanak építeni edzéseket úgy, hogy a hangsúly az egyéni és kiscsoportos képességeken és azokon a technikákon legyen, melyek alapjai annak, hogy sikeres csapatot építsünk.

Az edzéstervező részei:

  1. Bemelegítés:
  2. Gyakorlatok és játékok, amik fejlesztik a labdaérzékelést. A hangsúly a labdaérintésszámon és a versenyen van.

  3. Gyorsaság:
  4. Olyan feladatok, amely a labdás és labda nélküli sebességet (pl döntéshozatali) fejlesztik.

  5. Mozdulatok (1v1 támadás és védekezés):
  6. Moves gyakorlatok (megállás & elindulás, irányváltás, cselek)

  7. Kiscsoportos játék:
  8. Olyan csoportjátékok, melyek a passzokra & átvételekre és a befejezésre koncentrálnak

  9. Kis területen lévő játék:
  10. Kontrollált játék 1v1-től 6v6-ig

  11. Házi feladat:
  12. Coerver© Készségek gyakorlása edzésidőn kívül.

AboutUs
Készségek hídja Küldetésünk

Repetition - Edzés: Tanulás és ismétlés nyomás nélkül & passzív zavaróval (Edzői kontrollal)

Graduated Pressure - Nehezítés: Nehezedő nyomás / ellenőrzött nyomás (például passzív zavaróval)

Game Pressure - Játék: Teljes nyomású játék

AboutUs
Együttműködő partnereink:
Szervezetek
  • FIFA
  • UEFA
  • Premier League
Szövetségek
  • Skót Labdarúgó-Szövetség
  • Brazil Labdarúgó-Szövetség
  • Japán Labdarúgó-Szövetség
  • Francia Labdarúgó-Szövetség
  • Angol Labdarúgó-Szövetség
  • Kínai Labdarúgó-Szövetség
  • Dél-Kóreai Labdarúgó-Szövetség
  • Ír Labdarúgó-Szövetség
  • Ausztrál Labdarúgó-Szövetség
  • Cseh Labdarúgó-Szövetség
  • Magyar Labdarúgó-Szövetség
  • Olasz Labdarúgó-Szövetség
  • Izlandi Labdarúgó-Szövetség
  • Norvég Labdarúgó-Szövetség
  • Dél-Afrikai Labdarúgó-Szövetség
Klubbok
  • Manchester United
  • Leicester City FC
  • FC Bayern Munich
  • Glasgow Rangers
  • GNK Dinamo Zagreb
  • FC Shalke 04
  • Newcastle United FC
  • Red Star Belgrade
  • Olymipque Marseille
  • Real Madrid FC
  • Manchester City
  • Inter Milan
  • Juventus Fc
  • SL Benfica
  • AS Roma
  • Arsenal
  • FC Basel
  • Pantahinaikos FC
  • AC Milan